Oscar Wilde

Oscar Wilde (teljes nevén Oscar Fingal O’Flahertie Wills Wilde) ír költő, író, drámaíró. 1854-ben született Dublinban, egy köznemesi család második fiúgyermekeként. Édesapja, Sir William Wilde fül- és szemspecialistaként dolgozott, édesanyja, Jane Wilde Francesca Elgee Speranza álnéven vált ismert írónővé. Tanulmányait 1864-ben a Portora Royal School internátusában kezdte meg, majd 1871-től 1874-ig a dublini Trinity College-ban folytatta. 1877-78 között Oxfordban tanult, ahol feltűnő ír akcentusával, kiváló felkészültségével és főleg öltözködésével kitűnt társai közül. 1878-ban Ravenna című költeményével elnyerte a Newdigate-díjat, melyet kizárólag ifjú, tanulmányaikat folytató tehetségek kaphattak. Ezzel vette kezdetét irodalmi karrierje. Hamar a londoni szalonok népszerű vendége lett, de különc viselkedése és kirívó öltözködése miatt sokan kinevették, a Punch című hetilap pedig külön karikatúra-sorozatot indított róla, ám ez egy csöppet sem zavarta. 1880-ban adta ki első verseskötetét, amely Kanadában és az USA-ban is nagy sikert aratott. Az előadókörút, elsősorban  Wilde sziporkázó hangvételű előadásainak köszönhetően óriási sikerrel zárult. Nem sokkal később összeházasodott Constance Mary Lloyddal, Londonban telepedtek le, és két gyermekük született. Sorra jelentette meg legkülönbözőbb műfajú írásait, mellette előadásokat tartott és újságíróként is tevékenykedett. Gyermekei számára kezdte írni meséit, melyek 1888-ban A boldog herceg és egyéb mesék címmel jelentek meg. 1890-ben látott napvilágot Wilde legvitatottabb műve, a Dorian Gray arcképe, amely egyik pillanatról a másikra nemcsak híressé, de hírhedtté is tette. Ezt olyan további sikerek követték, mint A canterville-i kísértet (1891), a Lady Windermere legyezője (1892), a Salome (1893), A jelentéktelen asszony (1893), Az eszményi férj (1895) vagy a Bunbury (1895). Fiatalkora óta voltak kapcsolatai férfiakkal, köztük az Oxfordban 1886-ban megismert Robert Rossal, későbbi hűséges barátjával, aki állítólag bevezette őt a „görög szerelem” rejtelmeibe. Férfi kapcsolatai között volt továbbá Frank Miles festő és Ernest Dowson költő is. Az 1870-es évek második felében elmerült a férfiszerelem filozófiájában, és megismerkedett egy költőkből és melegjogi reformerekből álló ún. urániai csoporttal, később a George Cecil Ives körül szerveződő titkos melegjogi csoporttal, az Order of Chaeronea-val is. Homoszexuális hajlamai leginkább Teleny című, sokáig – szalonképtelensége miatt – porosodó művében jelennek meg, melyben kendőzetlenül ír egy biszexuális londoni pianista férfiakkal való aktusairól, kifejezetten pornográf stílusban (bár valószínűleg nem ő írta a teljes művet). 1891-ben ismerte meg az ifjú Lord Alfred Douglast (‘Bosie’), aki versei elbírálása végett kereste fel őt. A vele való kapcsolata házasságon belüli konfliktusokhoz vezetett, majd botrányba torkollott. Alfred Douglas apjának, Queensberry márkinak ugyanis nem tetszett ez az „abnormális” viszony fia és az író között, aki egy névjegykártyára írt hírhedtté vált, helyesírási hibát is tartalmazó üzenet („To Oscar Wilde, ponce and Sondomit”, vagyis: Oscar Wilde-nak, a selyemfiúnak és szondomitának!) formájában felelősségre vonta őt, aki rágalmazási pert indított a márki ellen. A márki a per során tanúkat vonultatott fel, köztük olyan fiúkat, akik azt állították, hogy szexuális kapcsolatban álltak a híres íróval. Wilde az ellene felhozott vádakat nem tagadta. Válaszaiban teljesen nyíltan beszélt, és dicsőítette a „szerelmet, mely magát megnevezni fél”, olyan példákkal élve döbbent hallgatóságának, mint Dávid és Jonatán, Platón, Michelangelo vagy Shakespeare. A bíróság végül bűnösnek találta fajtalankodás bűntettében, és két év fegyházra, valamint kényszermunkára ítélték. Műveit tiltólistára tették, darabjait levették a színházak műsorairól, felesége pedig bár továbbra is szerette őt, elvált tőle, és a botrány hatására saját és gyermekei családnevét is megváltoztatta. Wilde-ot bírósági meghurcoltatása évtizedekig a homoszexuálisok szimbólumává tette világszerte. A börtönben írta meg De Profundis című művét. 1897-ben, teljesen megtörten szabadult a börtönből. Franciaországba távozott, és egy kis tengerparti faluban, Bernevalban élt. Rövid időre ismét együtt volt Bosie-val, ám ismét elváltak útjaik. 1898-ban írta meg A readingi fegyház balladája című művét, melyet C. 3. 3. álnéven jelentetett meg (ez volt Wilde rabzárkájának száma). Börtönben kapott fülfertőzése okozta halálát; 1900. november 30-án hajnalban halt meg Párizsban. Síremléke a Père-Lachaise temetőben található, mely később kultuszhellyé vált a melegek körében.